Kossuth tér–mélygarázs–Rogán
2010.03.03.
A Parking Kft. egyetért Rogán Antal polgármesterrel, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség miatt 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri mélygarázs építését- áll a társaság közleményében.
A Fővárosi Önkormányzat szakcége már nem lenne képes időben befejezni a beruházást - olvasható a Parking Kft. sajtóközleményében. Belváros polgármester a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorának adott interjújában azt mondta: olcsóbbá lehet tenni a beruházást, és szerinte végig kell gondolni azt is, hogy a mélygarázsra szükség van-e. Közölte, kérdés az is, hogy a környéken megoldható-e a mélygarázs-beruházás. Rogán Antal szerinte, ha lehet, nem a Kossuth téren kell megoldani a kérdést, hanem mellette. Kiemelte: a téren biztonsági okok miatt a garázs egy részét le kellene zárni. Így azonban a garázst csak az országgyűlési képviselők használhatnák, amire az ország jelenlegi gazdasági helyzetében nem kellene 4 milliárd forintot költeni. A mélygarázs megépítését 2006 vége óta tervezik a felszín rendezésével együtt. Egy korábbi terv szerint a felszíni beruházásnak 2008 végére kellett volna elkészülnie.