2024. április 19. péntek, Emma
V30 – Újabb díjakkal gazdagodott a Belvárosi Sportközpont. Ökumenikus Segélyszervezet- Sikeres volt a 2022. évi Adventi Adománygyűjtés. Kortárs művészet a belvárosban - Komjátszeghy Gyula a TereFere Klubban.
A KÖZELMÚLT ADÁSAI
2014. december 6.
"Az Erdély-Kárpátok koronája" - Déli Kárpátok 2. és "A Csendes csodák" c. könyvek bemutatása.
2014. december 5.
2014. december 5.
Advent első vasárnapján Snell György segédpüspök, a Szent Jobb őre gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját. Pénteken a Mikulás Gyár is megnyílt az Ötvenhatosok terén. A Mikulás a Papnövelde utcai bölcsődébe is felkereste a kicsiket. Több mint 10 éve hagyomány a Belvárosi Polgári Szalonban az adventi koszorúkészítés. Hétvégén a Visegrádi 4-ek néppárti szervezetei Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát tartanak Visegrádon. A számítógép kinyitja a világot, ezt mondják az örökifjak a Vadász utcai Idősek Klubjában.Favillamos, játék mackó és flippergép - Adventi játékkiállítás nyílt a Szépháromban.
2014. december 4.
Közel 90 év után került elő Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festménye. Beszélgetés Máth Istvánnal, a Belvárosban első ízben megrendezésre kerülő Mikulás-futásról.
2014. december 3.
Egész Nap az Iskolában - megrendezték a Belvárosi Pedagógiai Napokat. Ökopercek - Környezetbarát jégmentesítő anyagot helyeztek ki a Belváros több pontjára.Megnyitotta kapuit a Kossuth Lajos utcában a Mono Art & Design Galéria. Favillamos, játék mackó és flippergép - Adventi játékkiállítás nyílt a Szépháromban.
NMHH - Magyar Média Mecenatúra

A médiaszolgáltatás tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.